Egy coaching folyamat - a probléma és a kitűzött cél összetettségétől függően - általában 6-8 ülésből áll.

Az első konzultáción a legfontosabb dolog, hogy a coach és az ügyfél megismerjék egymást, eldöntsék tudnak-e együtt dolgozni, valamint, hogy a coach megismerkedjen az ügyfél élethelyzetével. Ennek érdekében egy kérdezéstechnikára alapozott irányított beszélgetés zajlik köztük, melynek során közösen azonosítják azokat a problémákat, feladatokat, melyeket az ügyfél szeretne megoldani a konzultációk során. A coach iránymutatásával az ügyfél fogalmazza meg a számára legfontosabb célokat, melyek eléréséért dolgoznak majd együtt a coaching folyamata során.

A további konzultációk adnak lehetőséget az ügyfél számára arra, hogy biztonságos környezetben próbálhassa ki azokat a technikákat, melyek a céljai elérését szolgálják. Fontos, hogy két konzultáció között a gyakorlatban is meg használja a tanult technikát, vagy megvalósítsa a közösen kitűzött feladatot. A coach a gyakorlati megvalósítás során is támogatja ügyfelét, folyamatos visszajelzést ad számára az elért eredményekről, szükség szerint a folyamat során megváltozott célokról.

FONTOS: a coaching nem tanácsadás és nem is terápia, amennyiben a coach érzi, hogy az adott probléma túlmutat a kompetenciáján, ezt jelzi az ügyfelének, aki eldöntheti, hogy akarja-e folytatni a coaching folyamatot.

Miért jött el coach-hoz?

Úgy éreztem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a céljaim eléréséhez, de valamiért mégsem sikerült. Az utolsó lépések megtétele előtt meghátráltam, vagy egész egyszerűen nem jött össze, amiért addig dolgoztam. Úgy éreztem, hogy zsákutcába jutottam. Ezért kerestem egy olyan szakembert, aki kívülről látott rá a problémámra, és közösen sikerült a félelmeimtől megszabadulni.”
Zsófia, Jászapáti

Facebooktwittergoogle_plusFacebooktwittergoogle_plus