Fontos, hogy mit hoz a Jézuska?

Furának tűnhet, hogy bár még csak szeptember van, mégis a karácsonyról és az ajándékozásról fog szólni ez a bejegyzés, arról a filmről, aminek a címe: Csendes éj.

A film megtörtént eseményeken alapul, a II. világháború egyetlen éjszakáját mutatja be valahol az Ardennek erdeiben a német és az amerikai csapatok összecsapásainak középpontjában. Egy asszony a gyermekével elhatározza, hogy a telet a kis vadászlakban töltik, mondván, hogy ott biztonságban lesznek. Ám nem telik bele pár óra és megjelenik az első fegyveres amerikai a házban, akiről kiderül, hogy eltévedtek két másik társával, akik közül az egyik ráadásul megsérült, meglőtték a lábát. Majd hirtelen megjelenik három német katona is. Az érzelmi konfliktus elkerülhetetlen.

lost-places-1644170_1920

Az asszony igyekszik kint tartani a házból a fegyvereket, mely arra vezeti a katonákat, hogy a menedékül szolgáló kis lakot semleges területté nyilvánítsák, így beleegyeznek az asszony kérésébe.  A német katonák közül az egyikük ellátóként dolgozik, így segítséget tud nyújtani a sebesült amerikai katonának, míg a német hadnagy jól megtanulva a leckét, folyamatosan azt kutatja, hogy ki áll a Führer mellett és ki van ellene, hogy a későbbiekben – kiszabadulva ebből a faramuci helyzetből – jó katonaként jelenteni tudjon. Az asszony számára egyértelműen hazaáruló, hiszen segítséget nyújtott az amerikaiaknak, de ahogy egyre inkább kinyílik a történet, kiderül, hogy őt sem fából faragták, amire épp az asszony jön rá a karácsonyi vacsoránál elkapott egyetlen pillantásból. Kanadai film lévén nem meglepő, hogy nem csupán az amerikai katonákat mutatja be érzelmes emberekként a történet, hanem a film végére valamennyi szereplő komoly emberi értékeket tud felmutatni.

Számomra nagyon megrázó, és egyben rendkívül hatásos film volt. Hiszem, hogy sokszor egyetlen beszélgetés, egyetlen szemfüles, odafigyelő és nyitott szereplő is elég ahhoz, hogy át tudjunk lendülni egy-egy érzelmi akadályon, amelyen már oly régóta át kellett volna lépnünk, de minél tovább építjük magunkban, annál nehezebb vele megküzdeni.

És hogy mit hoz a Jézuska karácsonyra? Nézzék meg a filmet! Ajánlom a Csendes éj c. filmet minden nyitott gondolkodású, nyíltszívű ember figyelmébe, akik szeretnének kicsit megismerni néhány, első blikkre nagyon különböző, majd az ismerkedés hatására mégis nagyon hasonló ember igaz történetét.

Facebooktwittergoogle_plusFacebooktwittergoogle_plus

Mi a legkevésbé vonzó a rendszerezésben?

Először is az, hogy szükség van rá. Ez már önmagában nagy hibája ennek a folyamatnak, hiszen időről időre rendszerezzük a ruháinkat, az iratainkat, a fájljainkat, a fotókat a gépünkön és a telefonunkon, rendszerezzük a facebook oldalunkat, vagy a profession.hu adatlapunkat, és még sorolhatnám, hogy miket kell, és mennyi mindent akarunk átlátni, átláthatóbbá tenni.

tree-779827_1920
Ha már itt az ősz, – természetesen – a ruhák rendszerezésével kezdem, de csak azért, mert az iratokkal épp most lettem kész, és ha már annyira benne vagyok ebben a rendszerezési mizériában, akkor hát legyen kövér az a lúd. A ruháim átforgatása sokkal érdekesebb sztori, mint az iratoké. Az iratok olyan szárazak, és bár a ruháimat sem vizesen pakolgatom, mégis sokkal érdekesebb őket párosítani, szín szerint összerendezni, és kiválogatni azokat, melyeket még idén szeretnék felvenni. Ráadásul imádom az ősz színeit: a barna és annak mindenféle árnyalata, a sárga és a narancs, a piros mindenféle formája, és az elmaradhatatlan kék, ami valamennyi évszakhoz passzol. Hogy miért? Mert nekem a kék. 🙂

Térjünk vissza a rendszerezés sötét oldalához, amit nagyon is megtapasztaltam nem is olyan régen az irataim pakolása közben. Összesen két szekrény, tele iratokkal. Gondoltam, két nap alatt végzek velük. Végül is, mi lehet akkora meló ezekben? Hiszen csak a kezembe veszem egyesével őket, és képes leszek eldönteni, hogy melyiket dobhatom ki, és melyikre van még szükségem. Csakhogy ez jóval bonyolultabbnak bizonyult az elképzeléseimnél. Pedig már jó előre kitaláltam, hogy milyen kategóriákba fogom besorolni őket, így voltak a munkával kapcsolatosak, a játék-szórakozás témába illők, az ajándéknak valók, a régi emlékek és a szemét kategória. Csakhogy amint elkezdtem ömlesztve áttekinteni a papírokat, rá kellett jönnöm, hogy mindig akad még egy újabb kategória, amire eddig nem gondoltam. Így például jöttek a tanulmányokhoz kapcsolódóak, amelyek egy idő után több részre bomlottak, és lett belőlük nyelvi tanulmányok és egyetemi tanulmányok, majd rá kellett jönnöm, hogy a nyelvek sem ömleszthetők (főként az iratanyag mennyisége miatt), így ez a csoport is több alcsoportra bomlott. Szóval leesett a tantusz, hogy érdemes előre tervezni, mert az már egy jó kezdet, de érdemes számítani a váratlanra is, és készen állni az újratervezésre.
És a végén?!  A végén szép rend lett közöttük, ezért kijelenthetem, megérte a fáradtságot!

Van még egy dolog, amit bizony akarva-akaratlanul is rendszerezünk, ezek pedig az emberi kapcsolataink. Az egyik legnehezebb feladat az életben, amikor el kell fogadnunk, hogy bizonyos személyek, szereplők már nem az életünk részei. Legalábbis egyelőre most nem azok, mert elképzelhető, hogy a jövőben még részei lesznek, de jelenleg most nem azok. Így hát bármennyire is nehéz az iratokat újrarendszerezni, százszor olyan nehéz a kapcsolatainkat újragondolni. Bármennyire is szeretnénk megtartani minden jónak tűnő kapcsolatot, bizony van olyan pont, amikor tovább kell lépni. Előfordul, hogy magunk sem tudjuk, miért, de érezzük, hogy menni kell, és hátra kell hagyni valami olyat, ami eddig jó volt.

A life coach éppen ilyen helyzetekben áll az ügyfél mellett, odafigyel rá és segít tudatosítani benne az adott helyzettel kapcsolatos érzéseit, megnyitja az utat az érzések elfogadása és az átkeretezés felé.

Facebooktwittergoogle_plusFacebooktwittergoogle_plus