Poli-amore

Lassan egy éve arra a döntésre jutottam, hogy nem jó helyen vagyok, nem kielégítő számomra az a munka, amit végzek, így új utakon indultam el. Szerencsés vagyok, mert több utat is sikerült kipróbálnom az elmúlt egy évben, melyet elsősorban a támogató családi háttérnek köszönhetek. Így jutottam el Firenzébe is, ahol a nyelvtanulás mellett nemcsak barátokat ismerhettem meg, hanem önmagamat is, sokkal jobban, mint eddig bármikor. A jobb önismeret pedig az első lépés volt ahhoz, hogy felismerve a belső erősségeimet megtaláljam a hivatásomat.

Beleszeretni egy hivatásba

Egy napon a nyelviskolában szerepjátékot játszottunk, minek során a tanárunk engem jelölt ki a csoport pszichológusának, de ez a titulus nagyon távol állt (és áll most is) tőlem, így kértem, hogy legyek inkább coach. Akkorra már egyre erősebb kötődést éreztem a szakma iránt. A szituációban – bár a tanáromnak fogalma sem volt róla, hogy írással is foglalkozok – egy könyvet írtam „Poli-amore” címmel, mely bestseller lett. A nyelvgyakorlás mellett ekkor már tudtam, hogy hazatérve első dolgom lesz, hogy egy szakmailag jól kidolgozott és felépített coach képzést keressek fel.

Így is tettem. Néhány nap leforgása alatt ráakadtam a Pro Bona Coaching & Training Centerre, ahol komoly szakmaisággal folyó képzések zajlanak, és szerencsémre a képzés is hamarosan elindult, melynek során nem csupán elméleti ismereteket kaptam, hanem lehetőségem volt gyakorlatot is szerezni.

És a jövő? Hiszem, hogy a könyvem is hamarosan elkészül.

Facebooktwittergoogle_plusFacebooktwittergoogle_plus